Facebook

Fényággyal töltődik Détár Enikő és Rékasi Károly

 

A technológia debütálása óta egyre többen választják a magyar találmányt többek között egészségük megőrzésére

Budapest, 2012. november 15.A mai rohanó világban élők számára egyre fontosabb, hogy hatékonyan megőrizzék egészségüket, és minél gyorsabban felgyógyuljanak sérülések, betegségek esetén. Egy magyar találmány, a Sensolite fényágy, amely polarizáltfény-terápiával regenerálja sejtjeinket, invazív beavatkozás, fájdalom és gyógyszerhasználat nélkül nyújthat segítséget az egészségmegőrzéshez.

Sőt, mostantól egy eddig nem vizsgált területen is segíthet a polarizált fény. Fenyő Márta, biofizikus, a Sensolite fényágy feltalálója, a mai napon bejelentette, hogy a „Genetikai Ártalmak Társadalmi Megelőzése” alapítvánnyal közösen szeretne egy olyan kutatásba kezdeni, amellyel a fénykezelés termékenységre gyakorolt hatását vizsgálják. Reményeik szerint a kutatási eredmények alapján több, gyermekre váró párt segíthetnek hozzá a várva várt fogamzáshoz.  Az eredményeket a tervek szerint jövő nyáron publikálják.

Détár EnikőAz 1980-as évek elején született meg a felfedezés, miszerint a polarizált fénnyel biológiai folyamatokat, például makacs sebek gyógyulását lehet serkenteni. A felfedezést alapos klinikai és tudományos munka követte, amelynek szervezője és motorja Fenyő Márta biofizikus volt. A feltalálónő nevéhez fűződik a polarizáltfény-terápiát megtestesítő eszközök kifejlesztése, úgymint a Bioptron lámpa – majd a lokális terápia teljes testfelületre való kiterjesztéseként megszületett a – Sensolite fényágy, amely minőségi és mennyiségi előrelépés volt az elődjéhez képest. A polarizáltfény-terápiás találmányoknak köszönhetően az egészségüket fenntartani vagy helyreállítani kívánók akár az otthonukban, akár intézményes körülmények között is regenerálódhatnak.

A Sensolite fényágy terápia 2009 óta érhető el széles körben a páciensek számára, köszönhetően a 21 Gyógycentrumból álló, országos hálózatnak. A terápia sikerét bizonyítja, hogy a hálózat megalakulása óta eltelt idő alatt több mint tízezren vették igénybe a Sensolite kezeléseket tüneteik enyhítése, majd általános jó közérzetük fenntartása céljából. A fényágynak köszönhetően hamarabb és eredményesebben gyógyulhatnak a sebek és sérülések, a rendszeres használat pedig – a páciens-tapasztalatok alapján –, hozzájárul a szellemi és fizikai teljesítőképesség javulásához, valamint a gyorsabb regenerálódáshoz is.

Rékasi KárolyA népszerű színész-házaspár Détár Enikő és Rékasi Károly nemrég fedezte fel a fényágyat, aminek első perctől elkötelezett hívei lettek, hiszen a kezelések következtében fellépő jótékony hatást mindketten megtapasztalták.

„Igyekszem ügyesen szlalomozni a hivatásom és a család között, persze időnként a szervezetem szembesít azzal, hogy az energiám sajnos nem végtelen. Ilyenkor jól jön egy kis „újratöltés” a Sensolite-nál! Húsz perc relax a polarizált LED fényforrások alatt, aztán minden mehet tovább!” – összegezte tapasztalatait Détár Enikő.

”Sokat vagyok úton. Ha ürül az autóm üzemanyag tartálya, természetesen be kell térnem egy töltőállomásra. Most már azt is tudom, hogy ha nekem van szükségem a működéshez szükséges „többletenergiára”, azt megszerezhetem 20 perc alatt egy fényágyban. Ráadásul az ott eltöltött idő után a (szöveg)tanulás is könnyebbé válik.” – mondta el benyomásait Rékasi Károly.

Az egészség és a természetes módszerek mellett elkötelezett feltaláló találmányának hatékonysága számos esetben bizonyított már, ezt a színészházaspár visszajelzései is megerősítették, azonban Fenyő Márta merész innovátorként újabb és újabb területeken is próbára kívánja tenni találmányát. Ezért úgy döntött, hogy együttműködést kezdeményez a „Genetikai Ártalmak Társadalmi Megelőzése” alapítvánnyal közösen. Kontrollcsoportos kutatás keretében tervezik vizsgálni a polarizáltfény-terápia hatását a megtermékenyítési problémákkal küzdő, gyermekvállalás előtt álló párok esetében.

Azok a párok, akik évekig hiába várnak a gyermekáldásra, nagyon komoly lelki terheket cipelnek emiatt. Erről így beszélt Dr. Almási Kitti, klinikai szakpszichológus: „A gyermekvállalással kapcsolatos nehézségek vagy elakadások komplexen érintik a nő önértékelését és énképét, abban az esetben, hogy ha évekig sikertelenül próbálkoznak. A nő anyaként és nőként is értéktelennek érezheti magát, ami hosszú távon hangulati- és szorongásos betegséghez is vezethet. Abban az esetben, ha túl nagy a befektetett energia és ezzel szemben kudarcokkal szembesül a pár, akkor ez sok esetben magát a párkapcsolatot is szétrombolhatja. Bármilyen olyan módszer, ami segíti a nő, vagy a pár mindkét tagjának oldottságát és türelmét ebben a küzdelemben, az döntően befolyásolhatja ennek a folyamatnak a kimenetelét.”

A csapatElső hullámában olyan párokat kívánnak bevonni, akiknél problémás a teherbeesés és a fogamzást nem fiziológiai körülmények akadályozzák. Ők azok, akiknél semmiféle kimutatható kóros elváltozás nincsen, de hosszú ideig mégsem jön össze a várva várt megtermékenyülés. A tervezett kutatás célja annak igazolása, hogy a kúraszerűen alkalmazott kezelés a fényágyban alkalmas-e az eredménytelen gyermekvállalás okozta görcsös igyekezetből fakadó stressz, feszültség, szorongás oldására, ily módon, közvetetten elősegítheti-e a megtermékenyülést.

A tervezett kutatásban résztvevő párok a Sensolite és az Alapítvány csapatának felügyelete mellett fognak részt venni polarizált-fény kezeléseken, három hónapon keresztül. A terápia előtt és azt követően egy 7-lépéses vizsgálatsorozaton keresztül kerülnek kiértékelésre a szervezetükben esetlegesen fellépő változások.

Fenyő Márta célja a kutatással az, hogy a jelenleg ismert megtermékenyítést elősegítő módszerek mellett – de azokat nem helyettesítő módon – természetes alternatívát kínáljon azok számára, akiknél igazoltan nem fiziológiai rendellenességek állnak a sikertelenség hátterében.

„Egész eddigi életemben az a meggyőződés vezérelt, hogy a polarizáltfény-terápia a jelenleg létező legjobb módszerek egyike, amellyel segíteni lehet a pácienseken, ami mellett már a kezdetektől fogva elköteleztem magam. Hiszek abban, amit csinálok, hiszem, hogy a polarizáltfény-terápiában számos – ma még nem is sejtett potenciál rejlik, ez az a meggyőződés, ami most arra sarkallt, hogy napjaink egyik jelentős problémájának megoldásában, a megtermékenyülés elősegítésében alternatív megoldást nyújtsunk, mégpedig egy természetes, gyógyszer- és fájdalommentes, és nem túl költséges módszerrel!” – mondta el Fenyő Márta biofizikus a kutatás bejelentése céljából megrendezett sajtótájékoztatón.

A Sensolite-ról

A Sensolite CE tanúsítvánnyal rendelkező, az Európai Unióban hivatalosan bejegyzett orvostechnikai eszköz, mely Fenyő Márta biofizikus találmánya és melyet széleskörű, nemzetközi szabadalmi oltalom véd. A feltaláló munkássága a ’80-as években kezdődött, amikor megalkotta a lokális polarizáltfény-terápiát (Evolite, Bioptron).

Minőségi és mennyiségi előrelépést jelentett a polarizáltfény-terápia teljes testfelületre történő kiterjesztése, hiszen a lokális kezelésen túllépve a Sensolite az egész emberi szervezetet képes kezelni.

A Sensolite orvostechnikai eszköznek hatóságilag igazolt gyógyító hatása van sportsérülések (rándulás, ficam, haematóma, izomszakadás), égési sérülések, a pattanásos bőr, valamint a mozgáskorlátozottság következtében kialakult felfekvések esetében.

A magyarországi Gyógycentrumokban több mint 10 000 páciens fordult meg az elmúlt 3 évben – tapasztalataik és beszámolóik alapján elmondható, hogy a teljes testfelületen alkalmazott polarizáltfény-terápia a fenti igazolt gyógyhatásokon kívül jótékony hatást gyakorolhat: az allergiás tünetek enyhítésében, műtétek utáni rehabilitációban, reumatikus és ízületi panaszok javításában, általános fájdalomcsökkentésben, a pikkelysömör és ekcéma visszaszorításában, a koncentráló- és teljesítőképesség fokozásában, kismamák tejelválasztásának fokozásában, a változó kor panaszainak harmonizálásában, depresszió, szorongás oldásában, felső légúti megbetegedések tüneteinek enyhítésében, de ezeken a területeken hatásossága hatósági, klinikai vizsgálatokkal még nem igazolt.

Magyarországon jelenleg 21 Gyógycentrumban érhető el az egészségügyi szolgáltatás.

További információért kérjük, látogasson el a www.sensolite.hu weboldalra.

Fenyő Mártáról, a fizikus-biofizikus feltalálóról

Középiskolai tanulmányait az Eötvös József Gimnáziumban, egyetemi tanulmányait pedig az ELTE TTK kutató fizikus szakán végezte. Pályafutását a Medicor Művek Kutató Fejlesztő Intézetében, kutató fizikusként kezdte, rögtön olyan találmányok kifejlesztésével, mint az OPTIX röntgenkép korrektor, az

automatizált vércsoport-meghatározás, illetve a kvalitatív vérkép meghatározás digitális képfeldolgozással. Kutatását az ultrahang-diagnosztika területére is kiterjesztette, továbbá a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Biofizikai Intézetében a lézerfény biológiai hatásait vizsgálta molekuláris szinten. 1987-88-ban a Joliot Curie Sugárbiológiai Kutató Intézetben tevékenykedett, ahol a polarizált fény immunmoduláló hatásait vizsgálta daganatos állatok kezelésében. 1981-89 között kifejlesztette az Evolite (később Bioptron) gyógylámpát, amellyel egyidőben a polarizált fény orvosi alkalmazásainak lehetőségeit, valamint az immunrendszerre gyakorolt hatásait kutatta. 1989-ben az oxfordi Slade Hospital-ben végzett kutatómunkát a polarizált fény immunrendszerre gyakorolt hatásával kapcsolatban. 1995-ben a tel aviv-i, Bar Ilan Egyetemen folytatta kutatásait a polarizált fény hatásával kapcsolatban daganatos állatok kezelésénél. 1990-ben megalapította Budapesten a Bioptron Gyógycentrumot, amelynek vezetője is volt 2010-ig. 1999-től kezdve folytatta a Sensolite fénykibocsátó rendszerének alapjául szolgáló technológia fejlesztését.

Díjak és kitüntetések

  • 1985  WIPO (World Exhibition of Young Inventors) fődíja az Evolite lámpáért
  • 1986  Zenith aranyérem az Evolite lámpáért
  • 1987  BNV Nagydíj az Evolite lámpáért Aranyérem a Bioptron Gyógycentrum létrehozásáért és egyedülálló modelljéért az Eureka 96 brüsszeli Nemzetközi Találmányi Világkiállításon A brüsszeli polgármester kiemelkedő jelentőségű találmányokért évenként egyetlen alkalommal odaítélt díja
  • 1998 és 2002 GENIUS díj a Genius Találmányi Kiállításokon a polarizált fényterápia felfedezéséért illetve annak a teljes test kezelésére alkalmas kiterjesztéséért.
  • 2000  Aranyérem a teljes testfelület polarizáltfény-kezelését tartalmazó találmányért a brüsszeli Eureka 2000 Nemzetközi Találmányi Világkiállításon
  • 2006  Az Esélyegyenlőségi Minisztérium Pro Familiae Életmű Díja a polarizáltfény-terápia felfedezésnek az emberek gyógyításában betöltött szerepéért
  • 2011 A La Femme Magazin „Az 50 legbefolyásosabb magyar nő” közé választotta

További információ:

Tóth Beáta
Hill+Knowlton Strategies
+361-351-9101
Beata.toth@hkstrategies.com

Ugrás a lap tetejére
Hírlevél
Íratkozzon fel hírlevelünkre!

Sikeres feliratkozás
 
Kapcsolat

 
Központjaink
 
Központjaink
Keresse fel az Önhöz legközelebbi központot! tovább