Facebook

Miskolcon több éve működik sikeresen a Sensolite Gyógycentrum, ahol több mint ezer vendégünknek segített már a polarizáltfény-terápia, hogy kigyógyuljon betegségéből, felépüljön sérüléséből, de volt olyan betegünk is, aki megúszta pajzsmirigy ciszta műtétjét, mert problémái teljesen megszűntek.

Három fényágy szolgálja betegeink gyógyulását és feltöltődését. Nyitva tartásunkkal is igyekszünk vendégeink kedvében járni. Hét közben reggel 7-től este 20 óráig várjuk a gyógyulni vágyókat, de azokra is gondoltunk, akiknek csak hétvégén jut ideje a kezelésekre, szombaton 8-tól 16:30-ig vagyunk nyitva.

Sensolite Gyógycentrum, Miskolc

Vendégeinknek minden esetben javasoljuk az ingyenes orvosi konzultációt, mert így személyre szabott terápiát kapnak, annyi kezeléssel és olyan gyakorisággal, amit a panaszaik szükségessé és indokolttá tesznek. Az egyéni terápiás csomagokhoz kedvező bérletárak tartoznak, emellett betegeink kedvezményesen vehetik igénybe szakorvosaink magánrendeléseit is. A legkülönbözőbb tüneteikre, olykor tünet együtteseikre tesznek kúrajavaslatot orvosaink és szakasszisztensek, akik a kezeléseket is felügyelik. Ars poeticánk, hogy pácienseink igényeiknek megfelelő, személyre szabott odafigyelésben és gondoskodásban részesüljenek!

A Sensolite fényágy Fenyő Márta biofizikus találmánya. A teljes testfelületet éri a polarizált fény így számos betegségre gyakorol jótékony, gyógyító hatást. Egyre többen ismerik és használják a fényágyakat az ország 21 centrumában, köztük olyan élsportolók, mint a magyar férfi vízilabda-válogatott vagy kajak-kenusainkat, de városunk sportolói, a miskolci Jegesmedvék és a DVTK focistái is szívesen jönnek hozzánk gyógyulni, legyen szó rándulásról, ficamról vagy komolyabb sérülésről!

Sensolite fényágy

Ha fényágyba fekszünk, egész testünk polarizált fényben fürdik. A fény a bőrön keresztül 1 cm mélységig hatol az emberi test szöveteibe, így eléri a kapilláris ereket, ezzel együtt természetesen a benne keringő vért, illetve a benne található alakos elemeket is. Korábbi kutatási, illetve klinikai tapasztalatok alapján tudjuk, hogy a polarizált fény serkenti az immunitásért felelős fehérvérsejteket. A vörösvértestek pedig a polarizált fény hatására több oxigént képesek megkötni, mint egyébként és ezt a többletoxigént a vérkeringésen át eljuttatják a szervezet összes sejtjéhez, szervéhez és szervrendszeréhez.

A gyógycentrumunkban kapható bérlet akár hasznos ajándék is lehet szerettei, számára kicsiktől az idősebbekig, mivel a polarizáltfényterápiás ágy egyaránt hatásos mind az egészségmegőrzés terén, mind a betegségek gyógyításában.

A fényterápiás kezelések előtt igénybe vehető ingyenes szakorvosi konzultáció, bejelentkezés alapján:
Dr Szalánczi Katalin belgyógyász-kardiológus minden pénteken 16-tól 18-óráig

Mozgáskorlátozott betegeink részére akadálymentes megközelíthetőséget valamint akadálymentes mosdót biztosítunk.

Kisgyermekkel érkezőknek pelenkázó áll rendelkezésükre.

ÜDÜLÉSI CSEKK-et elfogadunk

Az alábbi egészségpénztárakkal állunk kapcsolatban:

ADOSZT – ARANYKOR – VITAMIN – TEMPO – PRO VITA – OTP – MKB – KARDINEX – HONVÉD – GENERÁLI – DIMENZIÓ – DANUBIUS – BUDAI – BALZSAM – AXA – VASUTAS – EGÉSZSÉGÉRT – PATIKA – TICKET VELLNES – K& H MEDICINA – POSTÁS – ALLIANZ – ÉLETÚT – SERVUS – IZYS – ÚJ PILLÉR Egészségpénztár

A Jegesmedvék elismerése a Sensolite Miskolc Gyógycentrumnak!

A Jegesmedvék

Ön is a fényágyban gyógyul, Márta?
Saját tapasztalatiról mesél a feltaláló…

Allergiás? Fájdalmai vannak? Formába szeretné hozni magát?

Itt az idő, hogy tegyen egészségéért!

Rólunk írták:


Ugrás a lap tetejére
Hírlevél
Íratkozzon fel hírlevelünkre!

Sikeres feliratkozás
 
Kapcsolat

 
Központjaink
 
Központjaink
Keresse fel az Önhöz legközelebbi központot! tovább