Facebook

Változókor csomag*

A változókorral a női és férfi test és lélek egyaránt rengeteg változáson megy keresztül. Ilyenkor a nők döntő többsége kellemetlen panaszokat észlel, amelyek az életvitel és vitalitás romlásához vezetnek. A gyakori hangulat-ingadozások, rossz közérzet, szorongás, kimerültség, depresszióra való hajlam mellett a hőhullámok, az izzadás, az intim tünetek, valamint az esetleges fejfájás egyaránt nehézséget okoznak az élet minden területén. A változókor tünetei ellehetetlenítik a korábbi életvitel fenntartását és a kiegyensúlyozott, nyugodt mindennapok átélését. Számos tapasztalat áll a rendelkezésünkre, melyek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy a rendszeres Sensolite fénykezelés képes előnyösen befolyásolni ezt a sokrétű problémakört, együttesen is, de elemenként is.

I. A szakember véleménye

Változó csomag„A változókor, nők esetében a menopauza, nem más, mint egy változási folyamat, mely természetes életkori sajátosság. Számos kultúrában jelent rangbeli előrelépést a változókor elérése, és ma már teljesen elfogadott tény, hogy ötven év felett is lehet teljes az élet. Nem kísérhetik tévhitek és félelmek. Így gondolják a teljes test kezelésre járó hölgyek is, hiszen a polarizáltfény-terápia sejtregeneráló és megújító hatását rövid időn belül saját bőrükön is érzik, illetve látják. A mélyebb szarkalábak elsimulnak, a kézfejen, arcon, nyakon, háton lévő úgy nevezett öregségi foltok szép lassan hónapról-hónapra elhalványulnak a gyakorta megjelenő futószemölcsök leesnek. A bőr hidratáltabb lesz, a körmök erősebbek lesznek. A hormonrendszer változásával bekövetkező hajhullás jelentősen csökken. Az anyagcsere-folyamatok többnyire normalizálódnak, a kellemetlen izzadás nagymértékben alábbhagy. Nők esetében a kismedence vérellátása gátizmok oxigénellátottsága jobb lesz. A kezelés hatására a kismedencei szövetek, szervek gyulladási hajlama csökken. A fényterápia hatására a szervezet oxigénellátása egyre jobb, megszűnnek a komoly fejfájások, hangulatingadozások. Nők és férfiak esetében is általános közérzetjavulás tapasztalható a rendszeres kezelés hatására a szervezet jobban tud regenerálódni, jobb lesz kedélyállapotuk, teherbírásuk, akár a munkahelyükön, akár otthon, akár a tornateremben. Derűs, fiatalos, ötvenes-hatvanas, esetleg hetvenkedő hölgyek és urak tanúskodnak erről.” Királyné Dávid Éva egészségfejlesztési tanácsadó

A Sensolite teljes testfelületre alkalmazott polarizáltfény-terápia megegyezik a lokálisan alkalmazott polarizáltfény-terápiás eszközök hatásosságával. A lokális polarizáltfény-terápia kezelés Magyarországon [Kód:86202; Név: Kezelés monochromatikus polarizált fénnyel (Evolite, Bioptron)] jelenleg is OEP finanszírozott ellátás.

II. Páciensek tapasztalatai

„A tévében 2010 februárjában láttam a Feltalálók című műsort, amiben a Sensolite-ról is szó volt. Arra a gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha a lakóhelyemen is lenne egy ilyen lehetőség. Aztán az egyik ismerősöm a nyár elején megajándékozott néhány kezeléssel, kiderült, hogy a városunkban nyílt egy fényterápiás centrum. Az első két alkalommal a kezelések után heves fejfájásom volt. Megnyugtattak, hogy ez biztos jele annak, hogy reagál a szervezetem a kezelésre és a változások elindultak. Az ajándék lejártával bíztam benne és vettem bérletet. Egyre jobb tapasztalataim voltak, elsőként megemlíteném, hogy a közérzetem, teherbírásom jobb lett, tűrőképesség, toleranciám sokat javult. A pajzsmirigy túlműködésemre gyógyszert szedtem, két hónap után a véreredmények alulműködő pajzsmirigy értéket mutattak. Az orvosom mondta, hogy hagyjam abba a fénykezelést, én inkább a gyógyszert hagytam el. Másfél éve nem szedek a pajzsmirigyműködésemre gyógyszert, már nem kell. Laborértékeim jók. Tüneteim nincsenek. A menstruációmat is gyógyszeres kezeléssel lehetett csak beállítani, évekig szedtem hormontablettát. Az öt hónap folyamatos fényterápia (heti 2-3 alkalom) alatt elhagytam hormontablettáimat is, bízva abban, hogy eredményes lesz. A következő hónapban 28 napra pontosan menstruáltam, azóta is rendszeres a havi ciklusom. Azt figyeltem meg magamon, ha menstruáció előtt 1-2-3 nappal fekszem be kezelésre, a görcsös hasfájások, fejfájások elmaradnak, arra meg végképp nem gondoltam volna soha, hogy 45 évesen még menstruálni fogok. Munkám során sok emberrel találkozom, de mióta – két éve, hetente 1-2 alkalommal – Sensolite-ozni járok, s ha bármilyen vírus vagy baktérium elkap, sokkal hamarabb túlesem rajta, de akár a fogorvosi beavatkozást is könnyebben viselem.” S. K.

„2010 júniusában kezdtem el a Sensolite Gyógycentrumba járni, nem sokkal a nyitás után. 2-3 hónappal korábban kezdődött a problémám, gyakorlatilag 2 menzesz közötti vérzés formájában. Ez összefügghetett már koromból adódóan a menopauzával, gyógyszert semmiképpen sem akartam szedni, ezért döntöttem a fényterápia mellett – és használt! Azóta sincsenek tüneteim; járulékos tényezőként egyben jótékony hatással volt a bőrömre is.a z asszisztencia nagyon kedves, segítőkész, mindig kellemes idelátogatni azon túl, hogy még hasznos is a terápia. Köszönöm a segítséget!” Z. M.

„Amíg nem jelentkeztek nálam a menopauza tünetei, addig persze azzal sem foglalkoztam, mit fogok tenni, ha beköszöntenek a változókor évei. Mivel komplexen jelentkeznek a tünetek, és ha lehet, kerülöm a gyógyszerek szedését, mindenképpen olyasmit kerestem, ami a problémámra megoldást jelenthet. Az ízületi fájdalmaim, a vissza-visszatérő menstruációs görcsök és az eddig ismeretlen mértékű ingerültség mind nagyon megviseltek. Adtam egy esélyt a polarizáltfény-terápiának, hátha és segített is! Vettem egy 10 alkalmas bérletet próbaképpen, már a 3. kezelésnél éreztem, hogy valami nagyon jó dolog történik velem, aztán pedig mintha kicseréltek volna! Most már nem zaklat fel semmi és az élet velejárójának tekintem a tüneteket, tudom, hogy előbb vagy utóbb meg fognak szűnni.” T. L-né

„Időbeosztásomtól függően már több mint 3 éve használom a Sensolite-ot, hiszen rengeteget utazom és segít a felfrissülésben, az eredeti bioritmushoz való visszatérésben is. Koromból (65 év) fakadóan már sokan következtethetnének arra, hogy hálószobai aktivitásom már nem a régi. A fényterápiával együtt járó mellékhatásként tapasztaltam, hogy nem csak szexuális étvágyam, hanem aktivitásom is nőtt. A feleségemet csak a közeli barátaink tudták meggyőzni arról, hogy nem barátnőt kezdtem el tartani, hanem a fényágy hozott jelentős változást. Tiszta Minden végzet nehéz sztori – családon belül! Ennek a kis félreértésnek köszönhetően a barátaim házasélete is újra mozgásba lendült.” D. E.

III. Terápiás javaslat

A csomagokat a rendelkezésünkre álló igen nagyszámú tapasztalat összesítésével alakítottuk ki, tudományos igényességgel elvégzett kutatások még nem állnak rendelkezésünkre. A Sensolite fényágy nyújtotta terápiás lehetőséget ADJUVÁNS (KIEGÉSZÍTŐ) kezelésként javasoljuk, tehát a hagyományos orvoslás által felkínált medicina MELLETT ÉS NEM HELYETT.

A használat során azonban gyakran előfordul, hogy a fénykezelésnek köszönhetően oly mértékben javul a páciens problémája, hogy kezelőorvosa a különféle vizsgálati leletek alapján jelentősen csökkenti, sőt esetenként elhagyja a gyógyszeres kezelést.

Terápiás javaslat heti bontásban (FELNŐTT)

1. hét 2. hét 3. hét 4. hét 5. hét 6. hét 7. hét 8. hét
3 3 3 2 2 2 2 2

Fenntartó csomag

Azon pácienseknek, akik már felvettek legalább egy kúrát, javasoljuk a heti 1 alkalmas fenntartó csomagunk igénybevételét a problémamentes napok, hetek és hónapok érdekében! A csomagban ajánlott kúra igény szerint ismételhető!

Terápiás javaslat heti bontásban FELNŐTT

1. hét 2. hét 3. hét 4. hét 5. hét 6. hét 7. hét 8. hét 9. hét 10. hét
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1

Aktuális csomagárainkról érdeklődjön az Önhöz legközelebb eső Sensolite Gyógycentrumban!

Az általunk ajánlott kezelési gyakoriság már eredményt hoz, de ha Páciensünk úgy érzi, hogy gyakrabban szeretné igénybe venni a Sensolite fényterápiát, lehetősége van rá a Gyógycentrumban történt konzultációt követően. Szeretnénk azonban felhívni a figyelmet, hogy tekintettel a fényterápia szervezetre gyakorolt energizáló hatására, némely esetben felpörgeti a szervezetet, ezért előfordulhat, hogy a túlzott mennyiségű fénykezelés alvási problémákat okozhat. Továbbá ilyen esetekben javasoljuk, hogy a fényterápiát ne az esti, a lefekvés előtti órákban vegye igénybe, hanem inkább reggel vagy délelőtt. Ha este vagy éjszaka kell aktívnak lennie, akkor az igénybevétel előtt érdemes felkeresni a Sensolite Gyógycentrumot.

*Jelen csomagajánlatban található információk a SENSOLITE eszköz indikáció szerinti használata során a betegek, illetve kezelőorvosaik által tapasztalt, dokumentált szubjektív észlelésen alapuló olyan beszámolókon alapulnak, mely beszámolókban a betegek, illetve kezelőorvosaik részben olyan pozitív hatásokról is említést tettek, melyek a jelenleg hatályos jogszabályok szerint nem képezik az eszköz hatóságilag engedélyezett indikációs területeit.

A jelen csomagajánlatban szereplő – beteg-, illetve orvosi tapasztalatokon alapuló – információk jelenleg nincsenek klinikai kutatási eredményekkel alátámasztva – így jogszabály szerint nem minősül bizonyítottnak a kezelés gyógyhatása a csomagajánlatban megjelölt területeken – de alkalmasak lehetnek a jövőben elvégzendő kutatások irányának megalapozására.

A csomagajánlatban felsorolt jótékony hatások a fentiek alapján tájékoztató jellegűek, a kezelések hatása egyénenként eltérést mutathat. Kiegészítő kezelésként történő alkalmazása előtt, feltétlenül konzultáljon kezelőorvosával. A SENSOLITE eszköz igénybevétele nem helyettesíti az orvos által előírt konzervatív terápiás kezeléseket, gyógyszereket.

Kérjük, hogy a kezelés igénybevételére irányuló döntését a fentiek alapján hozza meg.


Ugrás a lap tetejére
Hírlevél
Íratkozzon fel hírlevelünkre!

Sikeres feliratkozás
 
Kapcsolat

 
Központjaink
 
Központjaink
Keresse fel az Önhöz legközelebbi központot! tovább
 
 

Elfogadom a SENSOLITE.hu honlapjának felhasználói feltételeit.